A Férfi....

2009.06.12. 13:11 szólj hozzá Be Sea

Share on Twitter                       Share

Mitől boldog egy férfi? Miért van a férfiaknak szüksége pótmamára? Milyen az érzelmi intelligenciájuk? Miért nem képesek udvarolni? Miért nem képesek pihenni és egyedül is jól érezni magukat? Miért szűnt meg bennük a bátorság? Miért hasonlít a legtöbbjük egy papucsállatkára? Egy nyúlra? Egy majomra? Egy vörösboros marhaszeletre… Miért nem mernek felnőni és miért ennyire rövidlátók? 

Dr. Csernus Imre a nők után ezúttal a férfiak felé fordul, hogy merész és őszinte kérdéseket szegezzen szembe férfiközpontúnak mondott világunk hazugságaival.

Ime egy részlet a könyvből így ízelílőként:

"A férfi c. könyvből 

Az utóbbi hetekben jó párszor voltam uszodában, és úszás közben megfigyeltem a medencénél elhaladó párokat. Sok karakánnak látszó csajt láttam, méghozzá olyan pasik mellett, akiknek valahogy egyáltalán nem volt férfias kisugárzásuk. Életkorukat tekintve voltak egészen fiatalok, serdülők is, de a negyvenévesek is épp olyan furcsák voltak. Akkor elgondolkoztam, hogy hol is láttam ilyet. És az anya és a gyerek közti kapcsolat jutott eszembe: a mamák fogják így a gyermekeik kezét… 

Egyik barátom mesélte, akit már az egyetem előtt is érdekelt a pszichológia, a felesége meg az anyósa is pszichológus, hogy először a gimnáziumban, tizennégy éves korában kezdett el gondolkodni azon, hogy mi is a férfi szerepe egy párkapcsolatban. Ő már akkoriban hallott egy csomó pszichológiai állítást. És az egyik első ilyen az volt, hogy a férfi-nő párkapcsolatnak mindig van egy olyan formája, amikor a nő anyáskodik a pasija fölött. És akkoriban ő ezt elfogadta, hogy ja, ez akkor így működik… Most már persze nem biztos benne, hogy ennek tényleg így kell lennie.
Miért jó ez a pasinak? Miért jó ez a nőnek? Mert az biztos, hogy tömegével látni ilyeneket.
Véleményem szerint ez az egész sokszor valahol a pasi mamájánál indul el, aki persze ezt a saját anyjától tanulta el, aki meg szintén a saját anyjától – és örök idők óta tart ez a körforgás. Tehát ott van a pasi mamája, fiatalon, aki ha szétnézne a maga világában, kénytelen lenne kimondani – amit persze nem mer megtenni –, hogy ilyen-olyan körülmények miatt, mindabból, amit elérhetett volna, semmi nem valósult meg, nem tud felmutatni semmit sem. Nem azt csinálja, amit szeretne. Nem az álmai pasijával van együtt, de a hagyományok tisztelete vagy a hagyományoknak való megfelelni vágyás miatt nem mondja ki, hogy mit keres emellett a puhány alak mellett. Az egész élete, akármerre néz, egy halom csőd. Egy rakás szerencsétlenség. Ám legtöbbször – sajnos – a csajoknak ilyenkor marad egy olyan kiskapu, amit nagyon sokan ki is használnak. Ez pedig a gyerekszülés. És ennek a csajnak főként akkor van szerencséje – igaz, csak rövid távon –, hogyha az a gyerek tényleg gyerek. Mert még manapság is nagyon nagy különbség van a lány és a gyerek között. A gyereknek ugyanis pöcse van, nem igaz?

Budapesten élve sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy budapesti, úgymond „felvilágosult” módon látjuk a világot, e szerint élünk, és azt hisszük, hogy mindenki így gondolkodik. Kétmillió magyar él Budapesten és vonzáskörzetében, nyolcmillió Magyarország-szerte. Ott vajon hogy gondolkodnak az emberek? Hát úgy, hogy a gyereknek bizony pöcse van.

Ha ez ember éppen utazik valahová, átcsordogál egy kis falun, és meglát egy elhízott, negyvenes nőt, aki lógó vállal cipeli a cekkereket, akkor érdemes elgondolkodni: számára vajon mit jelent az önmegvalósítás, mitől érzi magát jól a bőrében? Ha megnézzük a hétköznapi női gondolkodást, akkor mégiscsak az a kapcsolat csúcsa, hogy a nő gyereket vállal. És persze számos olyan helyzet is van, amikor a nő számára az jelenti a motivációt, hogy a gyerekszülés majd megmenti a kapcsolatot. Ezek a konfliktuskezelések sokszor nem tudatosan meghozott döntésekből fakadnak. Ösztönösen jönnek, mondván, ez sem megy, az sem megy, amaz sem megy, igaza van anyámnak, itt az idő, hogy szüljek. Hiszen benne vagyok a korban.  És a nő közben elfelejti, hogy az anyja sokszor éppúgy nem érte el azt, amit szerettet volna. A gyerekei kirepültek, aztán rácsodálkozik a puhány férjére, akivel együtt él, de mégsem mer tiszta vizet önteni a pohárba. Éppen ezért mondja: lányom, szüljél nekem egy unokát! Hiszen a pöcsössel tovább örökítődik a név, ő pedig benne lehet teremtőként a név átörökítésében, ami komoly presztízst jelent. Tehát megszüli a gyereket, és ha mázlija van, akkor az a gyerek pöcsös lesz. Valójában azonban önmaga önző vágyainak kielégülése miatt szüli meg. Nem a gyerek miatt szül gyereket. Ebből a folyamatból a férfiakat sokszor kirekesztik, mert a pasi hagyja, hogy ezt tegyék vele. A megtermékenyítésen kívül nincs más dolga.  

A mama tehát színtiszta egoizmusból szüli meg ezt a kölyköt. Gyáva szembenézni elszúrt életével, felismerni, hogy a partnere nem olyan partner, amilyet szeretne, hogy nem azt csinálja, amit szeretne, nem olyan életet, él, amilyet szeretne, ezért inkább menekülőre fogja. És nagyon érdekes, hogy ezeket a viselkedési és konfliktuskezelési modelleket már nagyon korán elkezdi megtanítani a fiának. És a fiú ezt öntudatlanul el is sajátítja, ahogy én magam is megtanultam annak idején."

Forrás: Bátraké a szerencse

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.